Pályázat célja:
- A felhívás célja a munkabalesetek és foglakozási megbetegedések megelőzése, a munkafeltételek korszerűsítése, valamint a pandémia elleni jövőbeni védekezés, illetve megelőzés elősegítése, ezáltal a versenyképesség növelése.
- Elsődleges cél a munkával összefüggő balesetek és sérülések, megbetegedések és halálesetek, a munkaképtelenség, illetve az egészségkárosodás miatti részleges munkaképtelenség bekövetkezésének megelőzése.
- Kiemelten fontos a munkavállalók egészségét és biztonságát tiszteletben tartó munkafeltételek biztosítása. A tisztességes foglalkoztatás nélkülözhetetlen eleme a biztonságos és egészséges munkakörnyezet garantálása.
- A munkakörülmények fejlesztése megvalósulhat tárgyiasított beruházások, képzési programok útján, valamint a hatósági ügyintézést elősegítő, az adminisztrációs terheket csökkentő támogatásokkal egyaránt.
Pályázok köre:
Mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv), melyek:
- rendelkeznek legalább egy lezárt, beszámolóval alátámasztott, teljes, 365 napot jelentő üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele);
- Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei;
- az éves átlagos statisztikai állományi létszámuk a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt
Támogatott tevékenységek - A továbbadott támogatással megvalósítható tevékenységek:
- Az állami foglalkoztatási szerv a foglalkoztatott és a foglalkoztató munkaerőpiaci alkalmazkodóképességének javítása érdekében a foglalkoztatók részére munkavédelmi eszközbeszerzéshez nyújthat támogatást (munkavédelmi eszközbeszerzés támogatása).
- A támogatható tevékenységek és elszámolható költségek azon eszközök lehetnek, amelynek fő funkciója, elsődleges célja a munkavédelem szintjének növelése.
- Nem támogatható a kizárólag 1 éven belüli kihordási idejű vagy egyszer használatos munkavédelmi eszközök beszerzését tartalmazó támogatási kérelem.
- Munkaeszköznek minősül minden gép, készülék, szerszám, berendezés vagy eszköz, amelyet a munkavégzés során alkalmaznak vagy azzal összefüggésben használnak (kivéve: egyéni védőeszköz).
- A munkaeszközök vagy a munkahely védelmi szintjének növelése (pl. védőajtó helyett fényérzékelős védőberendezés, kiiktathatóság magasabb szintű kizárása);
- Korszerű elszívó berendezés beszerzése, (pl. alacsonyabb zajszint, munkahelyi légállapot javítása);
- Egyéni védőeszköz helyettesítése kollektív védelemmel,
- Jelzőberendezések és felügyeleti rendszereinek beszerzése, korszerűsítése, fejlesztése (mellyel biztosított pl. időszakos helyett a folyamatos munkahelyi légtérmérés);
- Munkahelyi zaj és rezgésvédelem szintjének növelése;
- Munkahelyi megvilágítás korszerűsítése (pl. tevékenységhez jobban illeszthető színdinamika, szemnek pihentetőbb fény, jobb látás megvilágított környezetben);
- Magasabb védettségi szintet biztosító egyéni védőeszközök beszerzése (pl. kombinált védelem, magasabb kényelmi szint, jobb ergonómiai kialakítású, intelligens egyéni védőeszköz);
- Ergonómiai fejlesztések (pl. számítógépes munkaasztal, tevékenységhez illeszkedő ergonomikus munkaszék, ergonomikus kialakítású tárolóeszközök, különös tekintettel a fogyatékkal élő munkavállalók igényeire);
- Kézi tevékenységek (pl. anyagmozgatás) támogatása magasabb munkavédelmi szintű segédeszközzel vagy kiváltása gépi munkaeszközzel (pl. exoskeleton, manipulátor);
- Anyagtárolás, raktározás fejlesztése, gépesítése, automatizálása a munkavédelem és munkabiztonság emelése érdekében;
- Veszélyes technológia kiváltása kevésbe veszélyessel;
- Biztonságosabb, magasabb munkavédelmi szintet képviselő munkaeszköz beszerzése.
Támogatás összege:
- A támogatásban részesülő vállalkozás által igényelhető maximális támogatás 1.000.000 Ft/fő a támogatás megvalósítási helyszínén/helyszínein foglalkoztatottak számát figyelembe véve.
- Az egy vállalkozás részére nyújtható támogatás minimális összege 500.000 Ft, maximális összege 20.000.000 Ft.
- A vállalkozás által beszerezni tervezett munkavédelmi eszköz (eszközönként) maximális nettó beszerzési ára nem haladhatja meg a 2.000.000 Ft-ot.
Területi korlátozások: Magyarország egészterülete támogatott
Előleg: Maximum a megítélt támogatás 25%-a
Támogatási intenzitás: 100%
Támogatás formája: Vissza nem térítendő támogatás
Benyújtás: 2024 III. negyedév
Felmerülő kérdés, illetve igény esetén, kérjük keressen minket az alábbi elérhetőségek egyikén: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy +36 20 377 9200-as telefonszámon.
Gönczi Zsolt, ügyvezető